A fiatal Ramszesz
II. Ramszesz az újbirodalmi XIX. dinasztia harmadik fáraója volt i.e. 1279-től haláláig. 66 éves időtartamú uralkodási idejével ő volt az ókori Egyiptom legjelentősebb uralkodója. Nagyszabású építkezései és hadjáratai mellett az ő nevéhez fűződik az első békeszerződés, mely fennmaradt az utókor számára.
Származása szerint Ramszesz nem volt királyi vérből való. Nagyapja Horemheb jóvoltából került trónra, kinek katonatársa volt, mivel az uralkodónak nem volt utódja.
Tuja, Ramszesz anyja előkelő család sarja volt. Többen voltak testvérek és Ramszesz nem az elsőszülött volt, de pontos adatokkal nem rendelkezünk róluk, például egy későbbi feljegyzés megemlíti feleségeként Henutmiré hercegnőt, akiről nem tisztázódott, hogy a húga vagy a lánya volt-e Ramszesznek. Mindezek a tisztázatlan körülményektől eltekintve Ramszesz tízévesen kapta meg „A király legidősebb fia” címet, és két évvel később már hadjáratra kísérte apját a Nílus-deltába.
Széthi mindenáron Ramszeszt akarta utódjának, de a trónutódlással kapcsolatos vitákba nem akart belemenni, ezért még életében kinevezte őt társuralkodónak, ami egyébként az utóbbi években már bevett szokás volt. Közös székhelyüket Memphiszbe tették. Ramszesz ekkor vette el első két feleségét, Nofertarit és Iszetnofretet.
Ramszesznek még társuralkodó korában kitűnt nagyszerű hadvezetési tehetsége, mikor apja megbízásából megfékezte a Földközi-tengeren fosztogató kalózokat. Az ellenséges sereget élve elfogta és saját seregébe sorozta be őket. A határmenti védekezések érdekében erődítményrendszert tervezett és hozott létre. Különösen a líbiai támadások tekintetében volt nagyszerű védekezési módszer. Az erődítményrendszer egységeit egynapi járóföldre építtette egymástól, így folyamatosan egymás segítségére lehettek, anélkül, hogy túl nagy területet hagytak volna különösebb védelem nélkül. Ezekből az erődökből ötöt találtak meg. Az erődök hatalmasak voltak, egyenként 10 000 m2 alapterületűek, falai 5 méter vastagok. Egyetlen kapujuk volt. Az erőd belsejében templomok és raktárak álltak, ez arra utal, hogy az erődök kereskedelmet is folytattak.
Négyévnyi közös uralkodás után Széthi elhunyt, és a fiatal Ramszesz lett Egyiptom egyedüli uralkodója.