A Vörös-tenger kettéválasztása
A Vörös-tenger kettéválasztásának legendáját szinte minden ember ismeri. Mégis legtöbben meseként, illetve mondaként fogjuk fel. Nagyon kevesen gondolkodunk el azon, hogy mi van, ha feltételezzük, hogy a Vörös-tenger valóban kettévált, hogy Mózes átkelhessen rajta. Mégis hogyan történhetett ez meg, ha valóban megtörtént.
Ez az esemény előző kataklizmák idején történt. Földrajzilag lehetséges volt, hogy a tenger mélyén lévő szilárd kéreg megemelkedett, a víz lefolyt, és így egész hosszú útvonalon át lehetett kelni a tetején. Elméletileg ez lehetett egy olyan természeti jelenség, melyben semmi misztikum nincs, mégis megtörténhetett.
Persze az azért elgondolkodtató, hogy Mózes teljes népét át tudta vezetni a megemelkedő földkéregen, a fáraó szerencsétlenül járt katonáinak, pedig már nem volt erre elég ideje, pedig ha ez valóban így történt, akkor ez nem percekig tarthatott, hanem akár több órán, esetleg több napon keresztül. Valójában mi is történt, ezt nem lehet tudni pontosan, hiszen leírás annyi maradt róla, amit az Ószövetségben olvashatunk. Azért mégis érdemes elgondolkodni, hogy minden legendának van némi valóság alapja.