látogató számláló
Utazás nyaralás
Nyaralóhelyek, érdekességek, hírességek és legendák a nagyvilágból...
 
  Olasz nyaralás

  Bungalow


  Idegenvezető Pécs


  Andrea Apartman


Abüdosz

Abüdosz Felső-Egyiptomban található, a Nílus nyugati partján. A leghíresebb szent város volt az ókori Egyiptomban, Ozirisz legfőbb kultuszközpontja. Oziriszt ebben a városban a helyi istenséggel azonosították, a hagyomány szerint, amikor Széth szétszaggatta Oziriszt, a fejét ebben a városban temették el. A halandók szerettek volna mind a közelében temetkezni. Aki csak tehette, ellátogatott a városba halála előtt, vagy az is előfordult, hogy halála után vitte el házastársa erre az utazásra.

Abüdoszban minden évben eljátszották Ozirisz meggyilkolását, a test összeillesztését és bebalzsamozását. Hérodotosz leírta a játékokat, melyeken látott. Leírása szerint ezen az éjszakán kivilágították az egész várost, hogy Ízisz könnyebben megtalálja Ozirisz testének darabjait.

A XIII. dinasztiától kezdve a fáraók álsírokat építtettek maguknak a városban, később Ozirisz sírját is újjáépítették. I. Ramszesz kápolnát emeltetett, I. Széthi ünnepi templomot.

I. Széthi temploma nagy jelentősséggel bírt az utókor számára, ugyanis a híres Abüdoszi királylista ennek a templomnak a falán olvasható.

Később Ozirisz jelentősége csökkent, és Abüdosz rommá lett.
 
Kedvelt nyaralóhelyek
 
Capri látnivalói között első sorban Augustus császár kertjeit érdemes megnézni, ahol gyönyörű egzotikus növényeket láthatunk, továbbá...
Tenerife strandjai a felmérések szerint a legtisztábbak egész Európában. Puerto de la Cruzban a Martinez tó az egyik...
Tunézia északi országrészének éghajlata mediterrán, a délié szaharai. A tengerparti üdülőhelyeken a forróságot tengeri szellők...
Dalmácia legközkedveltebb kempingje Zadartól 13 kilométerre fekszik, ez a Holiday Village Zaton. Egy százhektáros fenyőerdő...
Korfu is megszenvedte a turizmus vad hullámait. Ennek ellenére még mindig Görögország legzöldebb szigete, telve olajfákkal és természeti csodákkal...
Napospart Bulgária legnépszerűbb nyaralóhelye. A XX. század közepén építették kifejezetten nyaralóváros célzattal Neszebar mellett...
Egyiptom az egyik legrejtélyesebb ősi civilizáció, amiről manapság tudomásunk van. 5000 éves történelme több mint sok...
Mallorca két leghíresebb tengeröble Port de Pollenca és Alcúdia teljesen védett partszakaszokkal rendelkezik. Szállodákat, apartmanokat és...
Ibiza, a Fehér Sziget, a Baleár szigetek legismertebb és kedveltebb szigete Mallorca mellett. Tengerpartja homokos és sekély, ezért családok...
Evia Görögország második legnagyobb szigete, mely az Égei-tengerben fekszik. A sziget kedvelt nyugodt üdülőhelye Agios Georgios, mely egy...
Bibione Olaszország kedvelt nyaralóhelye, mely közel öt évtizede lett kialakítva, kifejezetten a turizmus szolgálatára. A tenger kristálytiszta...


Keresőoptimalizálás | Szerzői jogok! | Médiaajánlat | Kapcsolat | Pyxism utazás © 2010 UtazasNyaralas.com