| | |
| Érdekes cikkek a nagyvilágból
| | | | | | AssisiAssisi a ferences rend alapítójának, Assisi Szent Ferencnek és a klarissza rend alapítójának Szent Klárának a szülőhelye. Ezen a területen i. e. körül jelentek meg az első lakók, a vándor umbriaiak, majd i. e. 450 táján foglalták el az etruszkok. 150 évvel később római befolyás alá került ez a terület is, ekkor vált virágzó várossá, ennek a nyomai ma is láthatók a térségben, számtalan műemlék formájában.  A városfalak, a fórum, a színház és az anfiteátrum romjai ma is megtekinthetőek. I. sz. 238-ban Assisi Rufinus püspök keresztény hitre térítette a város lakóit, a püspök hamvait a San Rufino katedrális őrzi. Kétszáz év elmúltával az osztrogótok lerombolták a várost, ezután a település lombard, majd később frank uralom alá került. A XI. századra sikerült a városnak függetlenséget elérnie, de ezidő alatt folyamatos harcban álltak Perugiával. Ekkor ejtették foglyul Giovanni di Bernardonét, akit később Assisi Szent Ferencként ismertünk, ez az esemény vezetett a ferences rend megalapításához.
A XIII. században a város már pápai fennhatóság alatt állt, ekkor kezdett az ókori városfalon kívülre terjeszkedni. A XVI. században építették a Santa Maria degli Angeli bazilikát, az ezt követő évszázadok során sorra emelkedtek a paloták a városban, a térség fejlődésnek indult. A XX. század végén egy földrengés során több épület megsérült, többek között a Szent Ferenc bazilika, melyet 2000-re helyreállítottak.
Az Assisi Szent Ferenc bazilika a XIII. században épült. Szent Ferenc halála után egy városi polgár a szerzeteseknek ajándékozta azt a dombot, ahol korábban a nyilvános kivégzések voltak. A dombot Szent Ferenc választotta végső nyughelyének. IX. Gergely pápa egy évvel halála után szentté nyilvánította a rend megalapítóját és elhelyezte a dombon a templom alapkövét. Két év alatt megépült a kripta, melynek a főoltárja alatt helyezték el kőkoporsóban Szent Ferenc földi maradványait. A templom építése 25 évig tartott, 1253-ban fejezték be. Később V. Miklós pápa pápai templommá nyilvánította a bazilikát. A XIX. században IX. Pius pápa márvány kriptát építtetett a templomban Szent Ferenc számára, mely a XX. század elején újjá lett építve. A régi kőkoporsót ma is láthatjuk, nyitott térben van az oltárnál.
A templom mellett van a kolostor, melynek építése nagyon sokáig tartott. A templom építésekor már lakták, de befejezve csak a XV. század végén lett. Jelenleg múzeumként és könyvtárként működik az épület. | | | | | Kedvelt nyaralóhelyek  | Capri látnivalói között első sorban Augustus császár kertjeit érdemes megnézni, ahol gyönyörű egzotikus növényeket láthatunk, továbbá...
|  | Tenerife strandjai a felmérések szerint a legtisztábbak egész Európában. Puerto de la Cruzban a Martinez tó az egyik... |  | Tunézia északi országrészének éghajlata mediterrán, a délié szaharai. A tengerparti üdülőhelyeken a forróságot tengeri szellők...
|  | Dalmácia legközkedveltebb kempingje Zadartól 13 kilométerre fekszik, ez a Holiday Village Zaton. Egy százhektáros fenyőerdő... |  | Korfu is megszenvedte a turizmus vad hullámait. Ennek ellenére még mindig Görögország legzöldebb szigete, telve olajfákkal és természeti csodákkal... |  | Napospart Bulgária legnépszerűbb nyaralóhelye. A XX. század közepén építették kifejezetten nyaralóváros célzattal Neszebar mellett... |  | Egyiptom az egyik legrejtélyesebb ősi civilizáció, amiről manapság tudomásunk van. 5000 éves történelme több mint sok... |  | Mallorca két leghíresebb tengeröble Port de Pollenca és Alcúdia teljesen védett partszakaszokkal rendelkezik. Szállodákat, apartmanokat és... |  | Ibiza, a Fehér Sziget, a Baleár szigetek legismertebb és kedveltebb szigete Mallorca mellett. Tengerpartja homokos és sekély, ezért családok... |  | Evia Görögország második legnagyobb szigete, mely az Égei-tengerben fekszik. A sziget kedvelt nyugodt üdülőhelye Agios Georgios, mely egy...
|  | Bibione Olaszország kedvelt nyaralóhelye, mely közel öt évtizede lett kialakítva, kifejezetten a turizmus szolgálatára. A tenger kristálytiszta... |
| | |