Asszuán
Asszuán Felső-Egyiptom déli határvidéke. Már az Óbirodalom idején jelentős kereskedelmi központ volt, ettől kezdve ez a város volt a birodalom déli határa, itt kezdődött Alsó Núbia. Asszuánon keresztül érkeztek a különböző áruk Egyiptomba, mint például az illatszerek, tömjén, fűszerek, elefántcsont, keményfák, és a legkiemelkedőbb, a núbiai arany. Továbbá nagyon sok gránitbánya volt a környéken, mely az egyiptomi építészet szempontjából nagyon fontos volt. Egyiptom ezt időben észrevette, és kiterjesztette uralmát Núbiára, még maga a név is egy óegyiptomi szóból ered, melynek jelentése nemesfém.
Később, a Hellénisztikus korban is fontos szerepe volt ennek a városnak, Eratoszthenész ebben a városban számította ki a Föld kerületét, méghozzá a nyári napforduló napján mért déli árnyék különbsége alapján.
Napjainkban főként az idegenforgalom a legjelentősebb, ehhez nagyban hozzájárul a Núbiai Múzeum, mely az ország egyik legszebb múzeuma. Az itt élők számára identitásuk és történelmük elismerését jelenti ez a múzeum, hiszen a terület teljesen eltűnt, amikor a Nílust megfékezték a nagy Asszuáni gáttal. A Nasszer-tó mindent elárasztott. A Núbiai Múzeum megmutatja számunkra a teljes núbiai civilizációt néhány műtárgy segítségével, melyeket még sikerült kimenteni a víz alól, a nagy gát építésekor.
Amennyiben erre járunk, azonnal feltűnhet számunkra az a furcsa és érdekes vitorlás, melyet felukkának hívnak, és teljes képet ad az egykori utazásokra a Níluson. Ezek a vitorlások nagyon nehézkesek, ennek ellenére még ma is intenzív használatban vannak, néhány kereskedő ugyanúgy köveket, vagy egyéb anyagokat szállít vele, mint egykori őse a fáraók uralma alatt.