Horemheb
Horemheb a XVIII. dinasztia utolsó fáraója volt. Már Tutanhamon uralkodása alatt is főként ő irányította az országot. Utódai őt tekintik a XIX. dinasztia alapítójának és nagy tiszteletben tartották, annak ellenére, hogy nem volt királyi vérből való. Erőskezű, jelentős uralkodó volt. Az ő keze alatt tért vissza az ország a hagyományokhoz az Amarna-reformok után, megszilárdította az ország belső rendjét, és a kívülről jövő támadásokat is visszaverte.
Trónra kerülésének útja hosszadalmas és nehézkes volt. Közemberi származását nem leplezte semmivel. Kihangsúlyozta több helyen, hogy őt Hórusz választotta uralkodóvá. Családi hátterét teljes homály fedi.
Először a gyermek Tutanhamon helyett uralkodott, amikor a kiskorú fáraó trónra került. Ezzel egyidőben a Hettita birodalom hatalma nőni kezdett, Horemheb összetűzésbe került velük. Ekkor Horemheb meggyőzte Tutanhamont, hogy hagyja el az eretnek Ehnaton által épített fővárost. Ezzel a lépéssel elindította a vallási hagyományok visszaállítását az országban, mellyel fokozatosan egy belpolitikai stabilitást sikerült elérnie, továbbá a közigazgatást is átszervezte. Erről az időszakról számol be a Restaurációs sztélé. Tutanhamon Horemhebet tekintette örökösének, de halálakor ő éppen a hettiták ellen viselt hadat, így Ay vezír került a trónra. Ő ekkor már idős ember volt, így nem tartott sokáig uralkodása. Halála után Horemheb kapta meg a kettős koronát, melyet kiérdemelt és méltó maradt hozzá.
Már uralkodása előtt nagyon jól előkészítette az ország külső és belső stabilitását, így kormányzása ideje nem tűnik túl eseménydúsnak. Mégis neki köszönhető, hogy külső támadástól nem kellett tartani, bár a hettiták megsértették Egyiptomot egyszer-kétszer, de Horemheb könnyedén leverte őket, továbbá eltüntette az Amarna-kor minden emlékét, visszaállította a belső békét.
Horemheb ideje alatt épült a karnaki Amon-templom nagy oszlopcsarnoka. Fontosabbnak tartotta a rombolást, amit az akkori belpolitikai helyzet megkívánt. Elpusztított szinte mindent, ami Enathon fáraó eretnek vallására utalt.
Uralkodásának ideje 28 évig tartott. Utódja nem született, így Paramesszut, egykori katona társát nevezte ki utódjául, az ő fia volt Széthi.
Két sírja épült. Az egyik Memphisz mellett Szakkarában, de trónra lépésekor elkezdte másik sírját építtetni a Királyok völgyében.