II. Amenhotep
II. Amenhotep a XVIII. dinasztia hetedik fáraója volt. III. Thotmesztől örökölte birodalmát, mely ekkor hatalmasabb volt, mint előtte bármikor. Anyja Meritré-Hatsepszut volt.
18 éves korában apja maga mellé vette társuralkodónak, majd két év közös kormányzás után III. Thotmesz meghalt, és II. Amenhotep egyedül folytatta az ország kormányzását. A korábban meghódított területek vezetői az ifjú fáraó trónra lépésekor azonnal fellázadtak, így Szíriába azonnal kénytelen volt hadjáratot indítani, amit később több ízben meg kellett ismételnie a sorozatos lázongások miatt. Uralkodásának ideje alatt mindvégig sikerült megtartania apja által meghódított területeket.
Hadjáratai gyümölcse volt a nagy zsákmány és a tisztelet. Bár Mittani próbálkozott a szíriaiak lázításával, de a kilencedik évben történt hadjárat során oly mértékben megfélemlítette a fáraó azt a térséget, hogy több összecsapásra ezután már nem került sor. Mittani behódolt, bár ennek másik oka a Hettita birodalom növekvő befolyása is lehetett.
Az építkezéseket ő is folytatta. Többek között a karnaki templom bővítését és alsó-núbiai amadai templom építését. Ezen kívül még több templomot is épített. Többek között a gízai Szfinxnél, Gumában, Buhenben, továbbá több meglévő templomot renovált és bővített.
Apjához hasonlóan ő is a királyi családon kívül házasodott, de felesége helyett a nagy királyi hitves címet anyja, Meritré viselte. Fia, IV. Thotmesz volt a következő örökös, majd uralkodó. Rajta kívül több fia is volt, akiknek neve is ismert a sztélékről.
A fennmaradt írások szerint 26 évig uralkodott. Sírját a Királyok völgyében építtette. Sírja attól különleges, hogy saját vöröskvarcit szarkofágját és múmiáját is itt találták meg. Bár a sírt már a többi sírhoz hasonlóan már az ókorban kifosztották, de a XXI. dinasztia alatt helyreállították. A sír szerkezete III. Thotmeszéhez hasonlít leginkább. Díszítése tartalmazott újításokat. A fal feliratai teljes egészében tartalmazzák az Amdurat könyvét. A mennyezet hagyományos. A sírt 1898-ban, Victor Loret fedezte fel. A múmiát a kairói Egyiptomi múzeum őrzi. Érdekessége a sírnak, hogy Loret kilenc királyi múmiát talált a sírban, amiket még az ókorban menekítettek ide a fosztogatók elől.