látogató számláló
Utazás nyaralás
Nyaralóhelyek, érdekességek, hírességek és legendák a nagyvilágból...
 
  Olasz nyaralás

  Bungalow


  Idegenvezető Pécs


  Andrea Apartman


II. Ramszesz építkezései

Karnak és Luxor

A karnaki templomegyüttes furcsa építmény. A fáraók uralkodásának ideje alatt minden uralkodó szinte kötelességének érezte, hogy hozzátegyen, hozzáépítsen. Ennek fényében nem is olyan meglepő, hogy Karnak 1300 éven keresztül egyfolytában épült. Ramszesz Amon nagy templomához épített hozzá, ő hozta létre a második nagy pülónt.

A pülón jelentése kapu, bejárat, ebből adódóan ez volt a templomok kettős kapuja, egy felfelé keskenyedő kaputorony. A pülón sokkal magasabb volt, mint a templom többi része. Léteztek olyan pülónok, melyeknek belseje üreges volt, melyben helységeket alakítottak ki. Elsődleges funkciója szerint a templom védelmét szolgálta. A Középbirodalomtól kezdve rendszeresen használt eleme volt a templomépítésnek.

A karnaki templomban Ramszesz egyéb dolgokat is hátrahagyott. Befejezte a hatalmas oszlopcsarnokot, melyet még III. Amenhotep kezdett el. A falak díszítéseit apjával közös uralkodásuk emlékére, többnyire a közös csatajelenetek díszítik, melyek nem valószínű, hogy valós eseményeket ábrázolnak. A déli falon azonban többnyire a hettitákkal való békeszerződés feliratait láthatjuk. A templom beljebb lévő építményei korábbról származnak.

A luxori templom együttest III. Amenhotep kezdte építtetni, azonban befejezni már nem tudta, az utána következő uralkodók pedig nem tartották fontosnak a befejezését. II. Ramszesz figyelmét felkeltette a félkész építmény, és nagyon sok bővítést végzett rajta. Megépítette az első pülónt, mely a templom bejáratát képezi. Ezt a hatalmas kaput a kádesi csata képeivel díszítették, természetesen az egyiptomi felfogás szerint, hiszen ez volt az a csata, melyről mindkét fél azt tartotta, hogy nyertesen került ki belőle, meghátrálásra kényszerítve az ellenfelet.

A templom bejáratához vezető utat Ramszesz hat óriási szobra védelmezte, ezek közül kettő szobor állva, négy ülve ábrázolta a fáraót. Sajnos, ezekből a monumentális szobrokból, csupán kettő ülőszobor maradt épségben a mai napig.
Kedvelt nyaralóhelyek
 
Capri látnivalói között első sorban Augustus császár kertjeit érdemes megnézni, ahol gyönyörű egzotikus növényeket láthatunk, továbbá...
Tenerife strandjai a felmérések szerint a legtisztábbak egész Európában. Puerto de la Cruzban a Martinez tó az egyik...
Tunézia északi országrészének éghajlata mediterrán, a délié szaharai. A tengerparti üdülőhelyeken a forróságot tengeri szellők...
Dalmácia legközkedveltebb kempingje Zadartól 13 kilométerre fekszik, ez a Holiday Village Zaton. Egy százhektáros fenyőerdő...
Korfu is megszenvedte a turizmus vad hullámait. Ennek ellenére még mindig Görögország legzöldebb szigete, telve olajfákkal és természeti csodákkal...
Napospart Bulgária legnépszerűbb nyaralóhelye. A XX. század közepén építették kifejezetten nyaralóváros célzattal Neszebar mellett...
Egyiptom az egyik legrejtélyesebb ősi civilizáció, amiről manapság tudomásunk van. 5000 éves történelme több mint sok...
Mallorca két leghíresebb tengeröble Port de Pollenca és Alcúdia teljesen védett partszakaszokkal rendelkezik. Szállodákat, apartmanokat és...
Ibiza, a Fehér Sziget, a Baleár szigetek legismertebb és kedveltebb szigete Mallorca mellett. Tengerpartja homokos és sekély, ezért családok...
Evia Görögország második legnagyobb szigete, mely az Égei-tengerben fekszik. A sziget kedvelt nyugodt üdülőhelye Agios Georgios, mely egy...
Bibione Olaszország kedvelt nyaralóhelye, mely közel öt évtizede lett kialakítva, kifejezetten a turizmus szolgálatára. A tenger kristálytiszta...


Keresőoptimalizálás | Szerzői jogok! | Médiaajánlat | Kapcsolat | Pyxism utazás © 2010 UtazasNyaralas.com