látogató számláló
Utazás nyaralás
Nyaralóhelyek, érdekességek, hírességek és legendák a nagyvilágból...
 
  Olasz nyaralás

  Bungalow


  Idegenvezető Pécs


  Andrea Apartman


Taszosz régészeti emlékei

Limenasz

A szigeten 1911-ben kezdődtek a rendszeres ásatások, azóta Limenaszt, a fővárost, szinte teljes egészében feltárták. Az itt élők életét a vallás irányította akkoriban, mint egész Görögországban. A vallás az Olympos tizenkét főistene köré épült fel. A sziget védőszentje Héraklész volt. Apolló fehér templomát az akropoliszon tárták fel, a város felett. Az ókori kikötő már i.e. V. században funkcionált, ráadásul kettős kikötő volt, az egyik hadikikötő volt, mely teljesen zárt volt, a másikat használták csak kereskedelmi célokra és halászkikötőként. Az ókorban a kikötő márványlapokkal volt kikövezve. Mára ugyan megsüllyedt, de nagyon jól látható az antik kikötő mólójának vonala, továbbá a kikötőgát nyomai is látszanak.

Az Agora volt a város vallási, kulturális és üzleti központja. Építése i.e. IV. században kezdődött és hatszáz éven keresztül folyt a bővítése. Az Agorát a XX. század közepén tárták fel. A bejárat a múzeum felől van jelenleg, ahonnan árkádsort láthatunk, ahol az oltárok és szobrok voltak. Az oszlopcsarnokok mögött műhelyek, raktárak és üzletek voltak, az északi oldalon pedig a középületek. Itt volt egy épület az igazságszolgáltatás részére, továbbá egy épület a vendégek elhelyezésére. Az Agorához tartozott egy építmény, ahol a külföldi küldöttségeket fogadták. Falának csodás domborművei ma a Louvre-ban találhatók. A délkeleti udvaron található Zeusz szentélye és Glafkosz sírja. Megtalálhatjuk itt Zeusz templomát, továbbá Héraklész szentélyét, mely monumentális volt. Az Agorában feltártak egy színházat, mely 1500 férőhelyes volt, valamint egy koncert termet. A sziget egyik legrégebbi emléke az Artemisz szentély, mely az i.e. VI. századból maradt ránk. Ezeket az épületeket és szobrokat a talált feliratok alapján azonosították, mely feliratok ma is láthatók, többnyire a szobrok talapzatán.

A Poszeidon szentélyt a kikötőben tárták fel, benne Hérának felajánlott oltárral. A szentélyben található Afrodité szobrot ma a Taszosz régészeti múzeumban tekinthetjük meg. Az ókori várfalnak tíz kapuja volt, melyből kettő ma is látható a kikötőknél. Egyik a Szekeres kapu, másik a Hermész és a Gráciák kapuja, a rajtuk látható domborművek egyidősek a városfallal.

Az Evreokasztró hegyfokon istentiszteleti helyek romjait láthatjuk. Az ókori szentélyek helyére később ókeresztény bazilika épült, melynek építésekor a régi szentély építőanyagát használták fel. Amennyiben ezt a hegyfokot hajóval kerüljük meg, akkor az ókori világítótorony romjai is láthatóvá válnak.

Thaszosz ókori színháza a város északi részén található. Érdekessége, hogy egy természetes üreget felhasználva építették fel, háromezer néző befogadására volt alkalmas. Sok részlete ránk maradt, némely ülőhelyen még a belevésett nevek is láthatók. A színházat a mai napig használják, nyaranta szabadtéri színházként működik, továbbá koncerteket is rendeznek benne.

A város akropoliszát is sikerült feltárni, itt épült fel az ókorban a zene istenének temploma, mely teljes mértékben márványból épült. Ma csak pár támfal látható, mert későbbi építkezésekhez anyagát elhordták. Később a szentély romjaira keresztény bazilika épült.

A másik hegytetőn helyezkedett el annak idején Városvédő Athéné szentélye, melyből mára csak a talapzat maradt fent. Leggyakrabban látogatott szentély, Pán szentélye, mely egy mesterséges barlangban található. Ez a sziget legegyszerűbb szentélye. Érdekes végigkövetni Thaszosz márvány falait, melyek a védelmet szolgálták a kezdetektől, főbb helyein kapuk álltak, néhány kapu ma is látható. A kapukat kivétel nélkül, isteneknek ajánlották fel, melyek szobrainak és domborműveinek egy része ma is látható. Érdemes még megtekinteni Caracalla római császár diadalívét, továbbá a mai napig fennmaradt ókeresztény bazilikát.

A Thaszoszi Régészeti Múzeum igen nagy gyűjteménnyel rendelkezik. Nagyon sok lelet került régebben a Louvre-ba, de a feltárt leletek nagy részét ebben a múzeumban tekinthetjük meg. A kiállított tárgyak alapján nagyon is pontos elképzelést kapunk az ókori emberek életéről és az ókori művészetről.
Kedvelt nyaralóhelyek
 
Capri látnivalói között első sorban Augustus császár kertjeit érdemes megnézni, ahol gyönyörű egzotikus növényeket láthatunk, továbbá...
Tenerife strandjai a felmérések szerint a legtisztábbak egész Európában. Puerto de la Cruzban a Martinez tó az egyik...
Tunézia északi országrészének éghajlata mediterrán, a délié szaharai. A tengerparti üdülőhelyeken a forróságot tengeri szellők...
Dalmácia legközkedveltebb kempingje Zadartól 13 kilométerre fekszik, ez a Holiday Village Zaton. Egy százhektáros fenyőerdő...
Korfu is megszenvedte a turizmus vad hullámait. Ennek ellenére még mindig Görögország legzöldebb szigete, telve olajfákkal és természeti csodákkal...
Napospart Bulgária legnépszerűbb nyaralóhelye. A XX. század közepén építették kifejezetten nyaralóváros célzattal Neszebar mellett...
Egyiptom az egyik legrejtélyesebb ősi civilizáció, amiről manapság tudomásunk van. 5000 éves történelme több mint sok...
Mallorca két leghíresebb tengeröble Port de Pollenca és Alcúdia teljesen védett partszakaszokkal rendelkezik. Szállodákat, apartmanokat és...
Ibiza, a Fehér Sziget, a Baleár szigetek legismertebb és kedveltebb szigete Mallorca mellett. Tengerpartja homokos és sekély, ezért családok...
Evia Görögország második legnagyobb szigete, mely az Égei-tengerben fekszik. A sziget kedvelt nyugodt üdülőhelye Agios Georgios, mely egy...
Bibione Olaszország kedvelt nyaralóhelye, mely közel öt évtizede lett kialakítva, kifejezetten a turizmus szolgálatára. A tenger kristálytiszta...


Keresőoptimalizálás | Szerzői jogok! | Médiaajánlat | Kapcsolat | Pyxism utazás © 2010 UtazasNyaralas.com