| | |
| Érdekes cikkek a nagyvilágból
| | | | | | Madeleine-templomA párizsi Madeleine-templomot Pierre Alexandre Barthélemy Vignon francia építész tervezte. A templom leginkább az Akropoliszon található Héphaisztosz templomára hasonlít. Ez a templom testesíti meg párizsban az attikai szellemet.  1806-ban I. Napóleon győzelmi templomot szeretett volna építtetni hadserege számára, a jénai csata sikerességét megörökítendő. A tervek elkészítésével Vignon-t bízta meg. Az építész görög minta szerint tervezte a templomot, mely szerint ötvenkét darab húsz méter magas korinthoszi oszlop övezi az építményt. Húsz év múlva Vignon meghalt, a templomot addigi segítőtársa, Jacques Marie Huvé fejezte be. A Madeleine-t már építése során is templomnak tekintették, pedig felmerült az ötlet, hogy esetleg bank vagy akár a parlament épülete is lehetne. A mérnökök ezidő tájt már jobban ismerték a görög építészetet, hiszen ekkor már feltárták Herculaneum romjait, és ekkor kezdték el a pompei-i ásatásokat is. A templom monumentális volt az elkészültekor. Azóta ellensúlyozta a többi hatalmas építmény.
A Madeleine bronzkapuját Henri de Triqueti alkotásai díszítik, ez a Tíz parancsolat dombormű. A templom belseje gazdagon van díszítve arannyal és márvánnyal. A kupola freskót Jules Claude Ziegler készítette. A templomban megtalálható Francois Rude több szobra is, többek között a Krisztus megkeresztelése. | | | | | Kedvelt nyaralóhelyek  | Capri látnivalói között első sorban Augustus császár kertjeit érdemes megnézni, ahol gyönyörű egzotikus növényeket láthatunk, továbbá...
|  | Tenerife strandjai a felmérések szerint a legtisztábbak egész Európában. Puerto de la Cruzban a Martinez tó az egyik... |  | Tunézia északi országrészének éghajlata mediterrán, a délié szaharai. A tengerparti üdülőhelyeken a forróságot tengeri szellők...
|  | Dalmácia legközkedveltebb kempingje Zadartól 13 kilométerre fekszik, ez a Holiday Village Zaton. Egy százhektáros fenyőerdő... |  | Korfu is megszenvedte a turizmus vad hullámait. Ennek ellenére még mindig Görögország legzöldebb szigete, telve olajfákkal és természeti csodákkal... |  | Napospart Bulgária legnépszerűbb nyaralóhelye. A XX. század közepén építették kifejezetten nyaralóváros célzattal Neszebar mellett... |  | Egyiptom az egyik legrejtélyesebb ősi civilizáció, amiről manapság tudomásunk van. 5000 éves történelme több mint sok... |  | Mallorca két leghíresebb tengeröble Port de Pollenca és Alcúdia teljesen védett partszakaszokkal rendelkezik. Szállodákat, apartmanokat és... |  | Ibiza, a Fehér Sziget, a Baleár szigetek legismertebb és kedveltebb szigete Mallorca mellett. Tengerpartja homokos és sekély, ezért családok... |  | Evia Görögország második legnagyobb szigete, mely az Égei-tengerben fekszik. A sziget kedvelt nyugodt üdülőhelye Agios Georgios, mely egy...
|  | Bibione Olaszország kedvelt nyaralóhelye, mely közel öt évtizede lett kialakítva, kifejezetten a turizmus szolgálatára. A tenger kristálytiszta... |
| | |