látogató számláló
Utazás nyaralás
Nyaralóhelyek, érdekességek, hírességek és legendák a nagyvilágból...
 
  Olasz nyaralás

  Bungalow


  Idegenvezető Pécs


  Andrea Apartman


Monastir

Monastir harminc éven át nagy tiszteletnek örvendett és csodálatosan helyreállították, mivel itt született az exelnök, Bourguiba. Sok turista ezt a várost pillantja meg előszuör, mert az Európából érkező charterjáratok szinte mindegyike a monastir-skanesi Habib Bouguiba Nemzetközi Repülőtérre érkezik. A repülőgép ablakából elénk táruló kép nagy részét a sópárló furcsa vöröses, tengervízzel teli lepárlómedencéi foglalják el. A sousse-i út mellett a bepárolt, megszárított és feldolgozott fehér sóhegyek is fucsa látványt nyújtanak.

Monastirt a punok alapították Rous Penna néven, majd mint Ruspina Caesar helyőrsége lett. A XI. században Tunézia vallási központja lett. Védelmi szempontból fontos szerepet töltött be a középkorban. A muzulmán katonák meg voltak győződve arról, hogy aki három napig helyőrségi szolgálatot tart ebben az első ribat városban, annak biztos helye van a paradicsomban, de mindennek a jelentősége eltörpül amellett, hogy itt született Habib Bourguiba 1903-ban.

A Bourguiba család mauzóleuma a város közepén áll. A kék kerámiával és carrarai márvánnyal díszített csillogó síremléket 1978-ban még ki is bővítették, további két minaretet építettek hozzá, szürke márványból, aranyozott tetővel, aztán négy kupolát is kapott, melyek közül az egyik aranytól ragyog, mögötte a többi aranyozott és zöld. Az út emelkedni kezd a szárazföld felé haladva, és két nyitott, sokszögletű pavilon mellett vezet, az egyik a Mártírok Emlékműve. A mögötte látható sírok között áll Sidi Ali el-Mezeri, XII. századi imám qubbája. Az imám arról volt nevezetes, hogy meg tudta gyúgyítani a beteg csecsemőket.

A háttérben a ribat körvonalai rajzolódnak ki. Ez egyike volt azoknak a rendház erődöknek, melyekben a murabitinek, az iszlám elhivatott követői, éltek, imádkoztak és készülődtek a keresztények elleni harcra. Az utóbbi időkben a ribat leginkább az Ótestamentumból készülő filmek színhelyéül szolgált. Az elsők közé tartozott Zeffirelli Jézus élete című filmje. Az épületet Harthema ibn Ayun építette a VIII. században, majd négyszer alakították át és újították fel. Bejáratánál, a Férfiak ribatjának északi falairól a temetőre nyílik kilátás, a 87 lépcsős kilátótoronyról az egész város panorámája a szemünk elé tárul. A Férfiak és a Nők ribatja között találjuk az egykori mecsetet, ahol most az Iszlám múzeum kapott helyet.

A lerombolt Bab Derbbel szemben áll az elegáns ONA-áruház, mely egészen elhalványul a mintaszerű Habib Bouguiba-mecset mellett, melynek csak a belső udvara van nyitva a látogatók előtt. Még a kémlelőnyílást is eltakarták, így a márvány szökőkutakra, a belső udvar burkolatára, a Kairouanban faragott 19 tikfa ajtóra, a 86 ragyogó oszlopra és az imateremben lévő csodálatos csillárokra egy pillantást sem vethetünk.

Balra az a terület látható, amelyet a spanyol tervezők, miután a mecsettel elkészültek, móros turistanegyednek álmodtak meg, itt kapott helyet a Tunis Air és a Tourisme Information. Érdemes megtekintenünk a Bab el-Gharbit, azaz a nyugati kaput.

Skanes Montastir-hoz tartozik. Skanes-ban a hegytetőn áll a Sayada mecset, továbbá itt található az exelnök kedvenc palotája, ezen kívül kizárólag szállodákat találunk itt. Egybefüggő tengerparti pálmaliget az egész térség, a turizmus igényei szerint.

Szállodák

A szállodák többségét Skanes-ban találjuk. Monastirban van a Regency, mely egy négycsillagos luxushotel, az El-Habib, a Sidi Monsour. Továbbá van a sokkal olcsóbb, háromcsillagos Esplanade és a Yasmin.
Skanesban a repülőtérrel szemben áll a Kuriat Palace, mely luxus szinvonalat nyújt. Szintén négycsillagos a Skanes Palace, a Dkhila Club és a Skanes El-Hana. A háromcsillagos szállodák közül legjobb a Sahara Beach, mely három hétemeletes épületből áll, ez a legnagyobb. A Dkhila-strand mentén áll a Tropicana Club, a Ruspina, a Tanit. A Club Méditerranée csak az Európából előjegyzett tagoknak van fenntartva. A Chems és a Rivage kizárólag francia vendégeket fogad. Az új turista negyedet, a part északi részén, négy szálloda alkotja, a Robinson Club, a Sun Rise Abou Nawas, az El-Houda és a Sangho Farah.
Kedvelt nyaralóhelyek
 
Capri látnivalói között első sorban Augustus császár kertjeit érdemes megnézni, ahol gyönyörű egzotikus növényeket láthatunk, továbbá...
Tenerife strandjai a felmérések szerint a legtisztábbak egész Európában. Puerto de la Cruzban a Martinez tó az egyik...
Tunézia északi országrészének éghajlata mediterrán, a délié szaharai. A tengerparti üdülőhelyeken a forróságot tengeri szellők...
Dalmácia legközkedveltebb kempingje Zadartól 13 kilométerre fekszik, ez a Holiday Village Zaton. Egy százhektáros fenyőerdő...
Korfu is megszenvedte a turizmus vad hullámait. Ennek ellenére még mindig Görögország legzöldebb szigete, telve olajfákkal és természeti csodákkal...
Napospart Bulgária legnépszerűbb nyaralóhelye. A XX. század közepén építették kifejezetten nyaralóváros célzattal Neszebar mellett...
Egyiptom az egyik legrejtélyesebb ősi civilizáció, amiről manapság tudomásunk van. 5000 éves történelme több mint sok...
Mallorca két leghíresebb tengeröble Port de Pollenca és Alcúdia teljesen védett partszakaszokkal rendelkezik. Szállodákat, apartmanokat és...
Ibiza, a Fehér Sziget, a Baleár szigetek legismertebb és kedveltebb szigete Mallorca mellett. Tengerpartja homokos és sekély, ezért családok...
Evia Görögország második legnagyobb szigete, mely az Égei-tengerben fekszik. A sziget kedvelt nyugodt üdülőhelye Agios Georgios, mely egy...
Bibione Olaszország kedvelt nyaralóhelye, mely közel öt évtizede lett kialakítva, kifejezetten a turizmus szolgálatára. A tenger kristálytiszta...


Keresőoptimalizálás | Szerzői jogok! | Médiaajánlat | Kapcsolat | Pyxism utazás © 2010 UtazasNyaralas.com