| | |
| Érdekes cikkek a nagyvilágból
| | | | | | NápolyNápoly Campania székhelye, a harmadik legnagyobb olasz város. Kiemelkedő gazdasága és történelmi múltja miatt sokan Dél-Olaszország fővárosának tartják Nápolyt, melynek neve a Nea Polisz-ból alakult, vagyis új város. Nápoly elődjét i. e. VIII. században alapították görög telepesek, melynek neve régi város volt, vagyis Paleopolisz.  Ezt a várost elfoglalták a rómaiak, kiterjesztették és újjá építették a várost, továbbá átnevezték, így lett belőle Neapolis, ami az idők folyamán Nápoly lett. Igen kedvelt üdülőhely volt már az ókorban is a város, mivel éghajlata nagyon kedvező. A tél igen enyhe, a nyár forró. Kedvelt lakóhely is, annak ellenére, hogy a város két aktív vulkáni terület, a Vezúv és a Campi Flegrei között helyezkedik el. Ebből következően elég gyakoriak a földrengések, amik többször veszélyeztették a várost, viszont ennek köszönhető a sok termál forrás is. A város hosszú múltra tekint vissza, ebből következően az építészeti látnivalók is sokrétűek.
A Királyi palota a Népszavazás téren található. A tér akkor kapta nevét, amikor Garibaldi vezetésével a nép megszavazta az Olaszországhoz való csatlakozást a XIX. században. A Királyi palota eredeti épülete a XV. századból való, de az évszázadok során többször megrongálódott, ezért sokszor átépítették. A Királyi palota látogatható, érdemes megtekinteni az egykori tróntermet, a színházat és a kápolnát.
A Santa Chiara templom volt az anjou-k temetkezési helye, ebből adódóan legfőbb látványossága a síremlékek. A háború alatt ez az épület is súlyosan megsérült, így nem teljesen eredeti formájában láthatjuk. A templomban van egy kis múzeum is, ami a nápolyi betlehemet mutatja be.
A Castel dell'Ovo nevét formájáról kapta, szó szerinti fordítása tojásvár. Ezt a várat Lucullus császár építtette, majd a későbbiek során is királyi székhelyként, majd később börtönként funkcionált. A legenda szerint Vergilius tojást lógatott egy kalitkába és azt mondta, addig marad a vár bevehetetlen, amíg a tojás össze nem törik. A vár többször lett helyreállítva, amit mutatnak is az épület stílusváltásai.
Az anjou királyok székhelyének épült a XIII. században a Castel Nuovo, vagyis új vár. Ma is politikai funkciót tölt be, hiszen a városi tanács itt ülésezik. A vár egy része látogatható. Nagyon szép a kapuja, mely egy dombormű, a király bevonulását ábrázolja középen Mihály arkangyallal. | | | | | Kedvelt nyaralóhelyek  | Capri látnivalói között első sorban Augustus császár kertjeit érdemes megnézni, ahol gyönyörű egzotikus növényeket láthatunk, továbbá...
|  | Tenerife strandjai a felmérések szerint a legtisztábbak egész Európában. Puerto de la Cruzban a Martinez tó az egyik... |  | Tunézia északi országrészének éghajlata mediterrán, a délié szaharai. A tengerparti üdülőhelyeken a forróságot tengeri szellők...
|  | Dalmácia legközkedveltebb kempingje Zadartól 13 kilométerre fekszik, ez a Holiday Village Zaton. Egy százhektáros fenyőerdő... |  | Korfu is megszenvedte a turizmus vad hullámait. Ennek ellenére még mindig Görögország legzöldebb szigete, telve olajfákkal és természeti csodákkal... |  | Napospart Bulgária legnépszerűbb nyaralóhelye. A XX. század közepén építették kifejezetten nyaralóváros célzattal Neszebar mellett... |  | Egyiptom az egyik legrejtélyesebb ősi civilizáció, amiről manapság tudomásunk van. 5000 éves történelme több mint sok... |  | Mallorca két leghíresebb tengeröble Port de Pollenca és Alcúdia teljesen védett partszakaszokkal rendelkezik. Szállodákat, apartmanokat és... |  | Ibiza, a Fehér Sziget, a Baleár szigetek legismertebb és kedveltebb szigete Mallorca mellett. Tengerpartja homokos és sekély, ezért családok... |  | Evia Görögország második legnagyobb szigete, mely az Égei-tengerben fekszik. A sziget kedvelt nyugodt üdülőhelye Agios Georgios, mely egy...
|  | Bibione Olaszország kedvelt nyaralóhelye, mely közel öt évtizede lett kialakítva, kifejezetten a turizmus szolgálatára. A tenger kristálytiszta... |
| | |