
Legendás vonzerejével, ellenállhatatlan szépségével, Nefertiti volt az ókori Egyiptom női uralkodói között az egyik legelbűvölőbb, ő volt Egyiptom legbefolyásosabb asszonya, a nép istenként tisztelte.
Nevét többféleképpen is megtalálhatjuk, hívták még Nofertiti, más írásban Nofretete-ként. Jelentése, „a szépség megérkezett”. A XVIII. dinasztia idején, Ehnaton fáraó felesége volt. Nefertiti családjáról biztosan semmit nem tudunk, nem viselte „a király leánya” vagy „a király nővére” címeket, biztos, hogy nem az egyiptomi királyi családból származott.
Nefertiti valószínűleg Amenhotep trónra lépése körül ment feleségül az ifjú fáraóhoz, és annak első számú felesége, nagy királyi hitves lett. Házasságukból fiúgyermek nem született. A hetedik uralkodási évben a királyi udvar az Ehnaton által építtetett új fővárosba, Ahet-Atonba költözött.
Nefertiti férje uralkodása alatt rendkívül fontos szerepet töltött be, már-már társuralkodóként állt Ehnaton mellett. A királynéi befolyás erősödése és ennek hangsúlyozása folytatódott IV. Amenhotep uralkodása alatt is. A fáraó befejezetlenül maradt karnaki templomai közül az egyiket Nefertitinek szentelték.
Ehnaton uralkodásának 14. évében Nefertiti váratlanul eltűnik, nevét nem említik többé. Egyes feltételezések szerint ő is a járvány áldozatául esett, más elméletek szerint valamiért kiesett a fáraó kegyeiből, és egy kisebb palotában élte le hátralévő életét.
Nefertiti mellszobra, melyet egy Thotmesz nevű szobrász készített, az ókori egyiptomi művészet egyik legismertebb alkotása. Feltehetőleg későbbi szobrokhoz és képekhez készült modellnek, hogy a királynénak ne kelljen mindig modellt állnia.
A szobrot német régészek találták meg 1912-ben, és – máig nem teljesen tisztázott körülmények között – Németországba vitték, ahol jelenleg is egy berlini múzeum őrzi.
Nefertiti múmiáját sosem találták meg, de kísérlet történt már beazonosítatlan múmia Nefertitiként történő azonosítására.