Pantheon
A Pantheon egy vallás isteneinek összességét jelenti, illetve egy templomot, mely valamennyi istennek állíttatott. A római Pantheon épületén kívül létezik még Pantheon Párizsban, Londonban, Ruszei-ben, Moszkvában, Venezuelában és Grúziában.
A római Pantheon i. e. 27-ben építtette Augustus császár veje, barátja és hadvezére, Marcus Vipsanius Agrippa harmadik konzulsága idején a Mars-mezőn. Erre tanúbizonyság a homlokzaton lévő felirat „M AGRIPPA L F COS TERTIUM FECIT”. Bár elnevezése szerint az összes istennek épült a templom, főhelyen Venus és Mars szobrai álltak. Az eredeti Venus szobor fülbevalói Kleopátra igazgyöngyeiből készültek.
80-ban leégett a templom, Domitianus császár restaurálta először, majd Traianus uralkodása idején villám sújtotta az épületet, így ismét leégett, de ezúttal szinte porig. Az újabb helyreállítás Hadrianus császár uralkodása alatt történt, ennek ellenére a mai napig az eredeti építtető nevét viseli a homlokzat. Később még Antoninus Pius, Septimius Severus és Caracalla is restaurálták, ám az nem hozott jelentős változást a templom épületén, így a mai napig, szinte teljesen eredeti formájában láthatjuk azt. A VII. század legelején Phocas császár IV. Bonifác pápának ajándékozta a templomot, ki keresztény templommá szentelte és a Sancta Maria ad Martyres nevet adományozta az épületnek. Ugyanebben az időszakban a tetőzet aranyozott bronztégláit II. Constans császár Konstantinápolyba vitette.
A monumentális építmény mennyezetét 16 gránitoszlop tartja. A tetőszék eredetileg bronzból volt, de a XVII. században VIII. Orbán pápa leszedette és beépíttette a Szent Péter Bazilika baldachinjába, a maradék bronzból pedig ágyút öntöttek. A kupola belülről sokkal nagyobbnak tűnik, mint kívülről, ezt a hatást a kupola felfelé keskenyedő, kazettás díszítményeivel érték el. A kupola átmérőjének mérete pontosan megegyezik a magasságával, ezt a hatalmas fesztávot egészen a XIX. századig nem tudták megismételni. A kupolát tartó boltívek rejtve vannak, a közepén pedig egy kilenc méter átmérőjű lyuk van, amin az eső és a napfény akadálytalanul jut be a templomba, ez adja a belső tér megvilágítását. Ennek ellenére a víz nem marad meg a templom aljzatán, köszönhetően a tökéletes víz elvezetésnek.
A belső térben hét fülke található, mely valószínűleg a hét bolygót jelképezi. Amennyiben ezt a magyarázatot vesszük alapul, úgy a Pantheon gömbje a világegyetem teljességét szimbolizálja.
A Pantheon több híres ember nyughelyéül szolgál, többek között Raffaello Santit és feleségét, Baldassare Peruzzi építészt, és az olasz egység idején uralkodó első két királynak.