| | |
| Érdekes cikkek a nagyvilágból
| | | | | | RiminiRimini ideális nyaralóhely bárki számára, hiszen húsz kilométernyi homokos tengerpartja és a lassan mélyülő víz nagyszerű biztonságot és kényelmet nyújt a családosok számára is. Nem véletlen, hogy Rimini partjainál 40 ezer napernyő nyújt árnyékot a nyaralók számára.  A lakosság 100 ezer fő, mely olykor tízszeresére nő a nyaralókkal. A város történelme hosszú múltra tekint vissza, már a görögök, kelták és az etruszkok is megfordultak itt, majd i. e. 268-ban római várossá tették Ariminum néven, hiszen kedvező adottságai miatt kitűnő kikötő és szállítási útvonala lett a birodalomnak. Erről több műemlék is tanúskodik, melyek közül érdemes néhányat megtekinteni.
A Piazza Tre Martiri Rimini központi tere, mely eredetileg római fórum volt és nagyon sokáig Julius Caesar térnek hívták. A város központi részeit innen indulva felfedezhetjük. A római amfiteátrumot a mai napig használják programok megrendezésének helyszínéhez. 10 ezer néző befogadására építtette Hadrianus császár. Egy második Colosseumot kívánt létrehozni az építménnyel. A Tiberius hidat Tiberius császár építtette i. sz. 21-ben, mely ma is eredeti funkciója szerint működik, 2000 éve sétálnak rajta át a csatorna felett az emberek. A hídhoz isztriai köveket hozatott a császár. Ezen kívül még ókori építmény az Augustus diadalív, mely a várost körülvevő városfal részét képezte, Augustus császár tiszteletére emelték, ezzel is jelezve Rimini kiemelt birodalmi pozícióját.
A Malatesta templom a XV. században épült, jelenleg katolikus templomként működik. Akkoriban a neo-klasszikus építészeti stílus egyik első építményének számított. A Malatesta család építtette, aki akkoriban Riminit urallta és komoly összetűzésben állt a pápával. Ehhez hasonlóan a Sigismondo kastélyhoz is közük van, melynek régi neve Malatestina erőd és a város központjában áll, sajnos mára már csak a központi része maradt meg épen. A Madonna della Scala templom a XVII. században épült, legszebb kincse Codrini festménye, a Madonna della Scala, mely a templomot megszentelő Madonnát ábrázolja.
A Piazza Cavour már a középkorban is Rimini központja volt, melyet paloták szegélyeznek. Többek között a Palazzo del Podesta, mely a XIV. században épült, jelenleg is jó állapotban van, kiállítások és bemutatók szervezésére használják az épületet. Ezen a téren látható a Pigna szökőkút is, mely Rimini egyik jelképe.
A városi múzeum egy XVIII. századi Jezsuita kolostorban található. Érdekes épület a Gambalunga könyvtár, mely egy XVII. századi palotában foglal helyet. Legértékesebb könyvei még a Malatesta korszakból maradtak ránk.
A repülési múzeum egy szabadtéri kiállítás a San Marino felé vezető úton, ahol 50 repülőt nézhetünk meg.
A városban létezik a Fellini alapítvány, hiszen a világhírű filmrendező ennek a városnak a szülötte. Az 1987-ben alapított filmtár is az alapítványhoz kapcsolódik, mely a mozi kultúrát mutatja be. | | | | | Kedvelt nyaralóhelyek  | Capri látnivalói között első sorban Augustus császár kertjeit érdemes megnézni, ahol gyönyörű egzotikus növényeket láthatunk, továbbá...
|  | Tenerife strandjai a felmérések szerint a legtisztábbak egész Európában. Puerto de la Cruzban a Martinez tó az egyik... |  | Tunézia északi országrészének éghajlata mediterrán, a délié szaharai. A tengerparti üdülőhelyeken a forróságot tengeri szellők...
|  | Dalmácia legközkedveltebb kempingje Zadartól 13 kilométerre fekszik, ez a Holiday Village Zaton. Egy százhektáros fenyőerdő... |  | Korfu is megszenvedte a turizmus vad hullámait. Ennek ellenére még mindig Görögország legzöldebb szigete, telve olajfákkal és természeti csodákkal... |  | Napospart Bulgária legnépszerűbb nyaralóhelye. A XX. század közepén építették kifejezetten nyaralóváros célzattal Neszebar mellett... |  | Egyiptom az egyik legrejtélyesebb ősi civilizáció, amiről manapság tudomásunk van. 5000 éves történelme több mint sok... |  | Mallorca két leghíresebb tengeröble Port de Pollenca és Alcúdia teljesen védett partszakaszokkal rendelkezik. Szállodákat, apartmanokat és... |  | Ibiza, a Fehér Sziget, a Baleár szigetek legismertebb és kedveltebb szigete Mallorca mellett. Tengerpartja homokos és sekély, ezért családok... |  | Evia Görögország második legnagyobb szigete, mely az Égei-tengerben fekszik. A sziget kedvelt nyugodt üdülőhelye Agios Georgios, mely egy...
|  | Bibione Olaszország kedvelt nyaralóhelye, mely közel öt évtizede lett kialakítva, kifejezetten a turizmus szolgálatára. A tenger kristálytiszta... |
| | |