Színművészek
Legismertebb spanyol színművész Antonio Banderas. 1960-ban született, eredeti neve José Antonio Dominguez Bandera. Húszéves korára Európa legelismertebb sztárja lett. 2002-es év hozta meg számára az igazi elismerést, ekkor kapta meg a latin-amerikai filmfesztivál Anthony Quinn díját. Ugyanebben az évben meghívást kapott a Broadway-re, a Nine című musical-be, ezért a szerepéért Tony-díjra jelölték. Az utóbbi években nagyon sok sikerfilmben játszott, és teljesen különböző szerepeivel megmutatta tehetségét a világnak.
Penelope Cruz Sanchez nevét mindenhol ismerik a világon. Nagyon fiatalon kezdte pályáját, 17 évesen játszotta első filmszerepét a Sonka, sonka című filmben. Ugyanebben az évben a Belle Epoque-ban, melynek hatalmas sikere volt, megkapta a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat. 1999-ben Almodóvár filmjében játszott, a Mindent anyámról című alkotásban, mely szintén elhozta az Oscar-díjat. Mondhatjuk, hogy abban a korban, amikor a színészek kezdik a pályájukat, Penelope Cruz már mindent elért, amit színművész nemzetközileg elérhet.
Javier Bardem nemzetközileg elismert színművész. Az egyetlen spanyol színész, aki Arany Glóbusz díjjal rendelkezik, a tavalyi Nem vénnek való vidék című filmben való alakításáért kapta, ugyanez az alkotás hozta meg számára az Oscar-díjat is.