Tunézia történelme

Tunézia történelme tulajdonképpen a főniciaiakkal kezdődik, akik fejlett kereskedő birodalmat hoztak létre, és ehhez állandó kikötőkre volt szükségük. Így épült fel Utica, Sousse, Bizerta és Tunisz. Amikor az asszíriaiak lerohanták a főniciaiak szülőföldjét azok nyugat felé menekültek. A menekülés történetét örökíti meg a Dido-história. Elissa Pygmalion türoszi király húga volt. Férje Acherbas gazdagságát a király megirigyelte és ezért megölette. Elissa a király türoszi ellenfeleivel együtt elmenekült, előbb Ciprusra, majd Tunéziába. A letelepedő menekültek alapították Karthágót i.e. 814-ben. A helybéli uralkodó Iarbus beleegyezett, hogy annyi földet foglalhassanak el, amennyit egy bivaly irhájával be tudnak teríteni. Erre Dido emberei leölték a legnagyobb bivalyt, az irháját apró darabokra vágták, és szétszórták azon a helyen, amit ma Byrsa hegynek neveznek. Iarbus ekkor szemet vetett Dido-ra, de ő visszautasította a királyt, korckára téve emberei életét. Végül úgy oldotta meg a problémát, hogy a maga építette máglyára vetette magát. Az ezt követő évszázadokat mind a hajózás, mind a nyugat felé való terjeszkedés területén a görögökkel való versengés jellemezte. A karthágóiak a levantei vidéken honos, teraszos városépítészetet honosították meg, ami magyarázatul szolgál arra, hogy az Atlasz lejtői miért emlékeztetnek a libanoni hegyoldalakra. Az I. pun háború, i . e. 264-241, során főként tengeri ütközetek zajlottak Szicília körül. A tömegmészárlás a Byrsa-hegyen lévő Eshum-templomban zárult. Scipio leromboltatta Karthágót, helyét beszántatta és behintette sóval, hogy örökre terméketlenné váljon. Csak i. e. 46-ban épült újjá, amikor Julius Caesar Tunéziába telepítette seregét.

A Római Birodalom fennhatósága alatt megérkezett a kereszténység is. A megerősödőben lévő berberek legalább annyira a mohamedán hódítók útjában álltak, mint a bizánciak. A következő hadjárat 665-ben történt, de csak 668 és 670 között telepedett le a 150.000 arab behatoló. Ekkor alapították Kairouant, a későbbi nyugati hódítások kiindulópontját, az elkövetkezendő idők arab fővárosát és vallási központját. A berberek tömegesen tértek át az iszlámra, és sokat az arab hadsereghez is csatlakoztak. Ibrahim ibn El-Aghlab arab kormányzó fellépésével kezdődött az az időszak, amit a tunéziaiak Aranykorként emlegetnek. Ibrahim és utódai, az aglabidák 109 éves uralma alatt erődített medinák, ribatok, mecsetek és vízművek épültek. Az országban békét teremtettek, 827-ben meghódították Szicíliát, majd hatalmas birodalmat hoztak létre, mely keleten Egyiptommal volt határos, nyugaton pedig az Atlanti-óceánig nyúlt.

1134-ben normannok telepedtek le Jebrán. Az almojádák, akik Marokkóban képviseltek jelentős vallási erőt, megtámadták Tunéziát, így az ország az egész földközi-tengeri térségre kiterjedő Almojáda Birodalom része lett. 1519-ben V. Károlyt német-római császárrá koronázták, erre Franciaország szembefordult vele, és az ottomán törökök szövetségese lett. Tunézia közben a fokozatosan a közben idáig eljutó keresztény spanyolok és a mohamedán törökök közötti hadszíntérré vált, ahol a Barbarossa fivérek játszották a főszerepet. Végül 1535-ben V. Károly partra szállt Tunéziában, és július 14-én bevette Tuniszt. 1569-ben Eulj Ali vezetésével török seregek törtek be Algéria felől, és 1574-ben visszafoglalták a fővárost. 1702-ben egy új dinasztia, a Husszeinek vették át az irányítást, és egészen 1957-ig kitartottak.

1957. július 27-én Tunézia első független parlamentje a monarchia eltörlése mellett szavazott. A pénzügyi csőd elkerülhetetlenül a hosszú távú francia kölcsönöktől tette függővé az ország gazdaságát, így francia pénzügyi körök pozícióiknál fogva a kormányzásba is mindinkább beleszóltak. Az 1881-es és az 1883-as szerződésekben arra kötelezték a béget, hogy olyan reformot vezessen be, amelyet a francia gyarmatügyi miniszter javasol. Tunézia valójában gyarmattá vált. 1943-tól a nacionalizmus egyre nőtt. Bourguibát, aki ekkor már a Destour Párt vezére volt, száműzetésbe kényszerítették, és a tunéziaiak egyre eltökéltebben követelték a Franciaországtól való elszakadást. Bourguiba La Goulette-ba való megérkezésének napját, 1955. június 1-jét, azóta is a Győzelem Napjaként ünneplik, bár a teljes függetlenséget csak a következő évben sikerült kivívni. Az új köztársaság az első négy évben sok nehézséggel küzdött, amit főleg a franciák ellenállása okozott. A hatvanas években nem csak Franciaország, hanem az USA, a Világbank, Németország és a kommunista blokk országai is segítettek Tunéziának. Tunézia ma független köztársaság.