Tutanhamon
Tutanhamon a XVIII. dinasztia egyik utolsó fáraója volt. I.e. 1335-1325 között uralkodott. Uralma ideje alatt folyt az Amarna-reform utáni helyreállítás, bár ez inkább Horemhebnek, mint neki volt köszönhető, tekintve, hogy nagyon fiatalon került a trónra. Nem volt túl nagy jelentőségű király, hírnevét kizárólag az 1922-ben történt sírfeltárásnak köszönheti, melyet Howard Carter fedezett fel. Sírja az egyetlen volt, mely épségben és eredeti állapotában maradt meg.

Valószínűleg az eretnek fáraó, Ehnaton gyermeke volt, de erre stabil bizonyíték nincs. Hét éves kora körül került hatalomra, így Horemheb irányította helyette az országot, aki régensként állt mellette, továbbá Ay vezír, aki később, a király halálakor kihasználta Horemheb távollétét, aki a kijelölt utód volt, és megszerezte magának a trónt. Ehnaton fáraó és kultuszának eltűnésével, a főváros is visszakerült Thébába, a király székhelye pedig újra Memphisz lett. A kor legismertebb dokumentuma a Restaurációs-sztélé volt, mely Karnakban állt, és teljes egészében az Amarna-kor utáni helyreállításról szól.
A fáraó építkezései főként a luxori templomban folytak, díszítések és szobrok formájában, továbbá emeltetett magának egy halotti templomot, melynek helye nem ismert. Kisebb templomokat építtetett Abu Szimbel közelében is.
Tutanhamon uralkodása akár Horemheb élettörténete is lehetne, mivel ténylegesen ő uralkodott helyette. Neki köszönheti erős külpolitikáját is, azon túl, hogy a belső békét helyreállította az országban. A hettiták elleni hadjáratokat, a támadások visszaverését is Horembheb nevéhez kötjük. Uralkodása utolsó éveiben, 15-16 éves kora körül, valószínűleg Tutanhamon is részt vett egy-két ütközetben. Tíz év uralkodás után halt meg. Bár múmiáját érintetlenül találták meg és vizsgálatoknak vetették alá, ennek ellenére halála találgatásokra ad okot. Halálával kihalt a dinasztia, mivel egyetlen gyermeke sem maradt életben. Horemhebet jelölte ki utódjául, mégis Ay ült a trónra halála után, mivel Horemheb éppen a hettiták ellen harcolt. Horemheb csak a halálát követő negyedik évben, Ay halálakor kapta kezébe a kormányzást.
Sírját Howard Carter találta meg 1922. november 4-én, ez az egyetlen érintetlenül megmaradt királysír, mely a benne lévő tárgyakkal és a múmiával együtt eredeti helyén maradt fenn. Királysírhoz mérten a sír elég kicsi, valószínűleg eredetileg nem Tutanhamon részére készült, díszítés is csak a sírkamra falain található. A múmiát gránitfedelű homokkőszarkofágban találták. A múmia arcán csodálatos aranymaszkot találtak, mely azóta a világ legismertebb ókori régészeti lelete.
A múmiát nem szállították át egyik múzeumba sem. Üvegkoporsóba helyezték, ezzel óvva a párától, és Tutanhamon a mai napig is saját sírjában tekinthető meg.