Utica
Outih az első ismert föníciai település Tunéziában. Türoszi kereskedő-tengerészek alapították i. e. 1101-ben, egy prehisztorikus helyen az idősebb Plinius szerint. Karthágónál 300 évvel idősebb, attól északra helyezkedik el. A pun fővárostól további 300 évig sikerült megőriznie függetlenségét, csak a i. e. 5. században kényszerült arra, hogy szövetségre lépjen vele. Az első pun háború után a lázadó zsoldosok itt találtak menedéket. Azt, hogy Hamilcar Barca folyton megnyirbálta a város jogait, megtorolták a harmadik pun háború során. Nemcsak hogy nem voltak hajlandók többé támogatni Karthágót, hanem a város egyenesen római támaszponttá vált a testvérvárosa elleni küzdelemben, így menekülhetett meg a csapások elől, amit Scipio mért a pun Bizertára, Kelibiára és Nabeulra. A rómaiak Uticát nyilvánították először szabad várossá, i. e. 144-ben, majd megtették a Provincia Africa fővárosának. Marius itt szállt partra i. e. 107-ben a légióival, hogy legyőzze Jugurtát. Az i. e. 49-45 közötti ellenállást az afrikai Caesar ellen az uticai Cato vezette. Cato dédunokája úgy gyűlölte Karthágót, hogy megölte magát Uticában, miután Caesar végső győzelmet aratott Thapsusnál. I. sz. II-III. században Utica tovább virágzott, valószínű, hogy Caesar sürgette Karthágó újjáépítését. A máig fennmaradt emlékekből még csak következtetni sem lehet ezekre az eseményekre.
Utica egyik legérdekesebb látnivalója az Antiquarium. A bekötőút mellett áll ez a szerény épület, egy gumifa és egy áthelyezett mozaik között, mely Neptun csodálatos fejét ábrázolja egy kétdimenziós akváriumban. Pun sztélék és teljesen felszerelt szarkofágok vannak kiállítva benne, a karthágóiak szerint a túlvilágban szükség van háztartási eszközökre, görög fazekasáruk és szobrok, római mellszobrok, női piperecikkek, egy thelwelli terrakotta ló, valamint amforák, pénzérmék és olajlámpák.
A farmtól pár méterre lévő helyen 1905-ben folytattak először ásatásokat, majd 1948 és 1958 között is. Több épületet találtak, melyeket főbb jellegzetességeik alapján sikerült azonosítani. Ilyenek a „Kincstár”, a „Vadászok háza” vagy a „Szökőkutak háza”. Ez utóbbi a legérdekesebb, látható benne egy boltív, melyen vápákat alakítottak ki a tetőgerendák és a szegecsek számára; jó állapotban lévő mozaikok, melyet a kerti őr szívesen kitakar, hogy megnézhessük halászokat és halakat ábrázoló képét. Termek tele mozaikkal, valamint rózsaszín, zöld, szürke és krémszínű márványpadlóval.