Zenészek
Paco de Lucia nemzetközileg elismert flamenco gitáros, az új flamenco megteremtésének élharcosa. Eredeti neve Francisco Sánchez Gómez. A flamenco-n kívül játszik jazz-t és klasszikus zenét is. 2004-ben megkapta a Prince of Asturias művészeti díjat. Nevét, zenéjét az egész világon ismerik.
José Carreras a három tenor egyike, eredeti neve Josep Maria Carreras i Coll. 1946-ban született Barcelonában. 1971-ben megnyerte a nemzetközi Verdi énekversenyt, ezután tárt karokkal fogadták őt a világ minden táján az operaházak. 2006-ban Fuenlabradában róla nevezték el az új operaházat ami akkor nyitott meg, a Josep Carreras Színház.
A három tenor másik tagja José Plácido Domingo szintén népszerű operaénekes és Opera igazgató. Gyermekkorában Mexikóvárosban élt szüleivel, ott végezte a konzervatóriumot. Első színpadi fellépése 1959-ben volt, 1966-ban már a New York-i Operában, két évvel később a Metropolitanben lépett fel. Eddig közel száz szerepet énekelt színpadon. Jelenleg a washingtoni Nemzeti Opera és a Los Angeles-i Opera igazgatójaként működik.
Julio Iglesias világszerte ismert könnyűzenei énekes. 1943-ban született Madridban, húsz éves koráig a Real Madrid ifjúsági csapatában játszott, profi futball játékosnak készült. 1963-ban volt egy súlyos autóbalesete, mely ezt a pályát kettétörte, ekkor kezdett énekelni. 1988-ban az „Un hombre solo” című albumáért Grammy-díjat kapott. Az utóbbi években fia, Enrique Iglesias énekesi hírnévben túlszárnyalta őt, a fiatalok körében roppant népszerű. Eredeti neve Enrique Miguel Iglesias Preysler, 1975-ben született Madridban. Megkapta a Grammy és a Latin Grammy-díjat is. Eddig negyven millió eladott lemezt mondhat magáénak.